Kutyusom

Loncsos, lompos és bozontos,

füle konyul, orra kormos.

Kezem nyalja, nyelve lóg,

olyan, mint egy jó bohóc.

Néha két lábon tipeg,

 folyton nyomomban liheg.

Mindig „ott van”, aztán sehol,

lábamra lép, s tovább lohol.

Sárban tapos, gödröt kapar,

csontot dugdos, virágot fal,

ahol tapos nem nő fű,

nekem mégis gyönyörű!

Tricolor a bundája,

fekete, fehér, sárga,

tiszta tükör gombszeme,

s bizony Cuki a neve.

Patak vagyok

Egy patak vagyok,
Mely végig csobog az életen,
Ha vize néha zavaros lesz,
Majd letisztul apró köveken.

Egy patak vagyok,
Medréhez kötve a világban,
De nagy folyókba érve már   
A tengert is megláttam.

Egy patak vagyok,
Kicsiny sodrás egy érben,
Születtem hegyen, és elveszek
A világmindenségben

 (Cserényi Zsuzsanna verse és festménye)

A szeretet napján

Legyen boldog a szellő, mely reggel hajadhoz érhet,

nevessen a nap, mely szemedbe fényeket rajzol,

vigyázzanak vidám kis csillagok, amikor alszol. 

Legyen széppé, mit kezed megérint,

legyen öröm, amit kívánsz,

s nyitott a szíved, ha csodákra vágysz.

Tudd: egy égbolt alatt vagyunk,

és egy a Föld, ahol az otthonunk.

Olykor csak a távolság ölel, 

Te mégis mindig itt vagy: hozzám közel.

 (Cserényi Zsuzsanna verse és festménye)

Barátság

Lehetnék húgod, nővéred, társad,
Lehetnék anyád, kihez annyit bújtál,
Lehetnék minden, amit magadénak
Tudnál.
Csak egy idegen voltam számodra
Amíg melléd nem sodort az élet,
Valahol,
Megosztani egy mosolyt, letörölni
Egy könnycseppet fáradt, szomorú
Arcodról.
Tenyeremben tartani felém nyúló kezed,
Vagy csak hallgatni együtt egy sarokban,
Amikor más senki nincs veled,
és elfogytak már a szavak.

(Cserényi Zsuzsanna verse és rajza)

Ok és okozat

Hogy mély lett a csönd bennem,
Hogy elsárgult száraz fűben
vesznek el a szavak,
hogy szakadt a kötelék,
s, mint napon kiszáradt
kígyó rongyos bőre ég,
elhagyott sziklán:
csak addig bűn nekem,
míg hagytam, hogy így legyen.
Sosem szakítanak szelíden,
bölcsen emberek,
soha nem elég a szó: elmegyek!
Törjön szilánkokra minden, ami múlt,
ha földre szorít hamis bánat,
súlya van a hallgatásnak.

(Cserényi Zsuzsanna verse és festménye)

Nyugodj meg

Már semmi az egész,
Hisz nem is volt más,
Mint egy esztelen
Eget hasító villanás.
Mint egy villám az égen,
Mint fehér a feketében,
Mint tenger hulláma,
Ahogy széttörik a sziklán
Ezer darabra,
Hófehér gyöngyöket
Hullatva.
Már semmi az egész,
Csupán halk suttogás
Egy falakba botló,
S lesikló vallomás.
Megnyugszik az idő,
Már nem remeg,
Hallgatnak bennünk
A fegyverek.
(Cserényi Zsuzsanna verse, festménye)

Töredék

Hány alku, kényszer, hallgatás,
Semmit mondó szó, könnyed
Vallomás, zuhanó csend tép
Súrlódva, szikrázva legbelül,
Hány taposás, ott alul a sárba,
Míg fentről nézhetsz vissza
A világra.
(Cserényi Zsuzsanna verse, és grafikája)

Nap és éj

Majd holnap

Még itt vagyunk,
létünk tevékeny oldalán,
ki tudja meddig?
Mennyi még a napsugár,
a hajunkba kócoló szellő,
hová érkeznek a szavak,
ha ott leszünk, ahol már
nem hallatszanak?

Még itt vagyunk,
létünk küzdelmes oldalán,
még nyújthatnám kezem neked,
még elérhetném, hogy mélyebbre láss
túl azon, amit érzékel szemed.
Szórhatnék két kézzel kincseket,
annyiszor botlott lábunk elé,
hihetnénk, még egyszer szebb lehet,
csak fordulnánk egymás felé.

Még itt vagyunk e Földön,
hitetlen halandók, hullajtva átkot,
vagy gyáván suttogni kedveset,
némán nézni a szenvedést,
belülre sírni könnyeket!
Hol hát az ember,
ha szeretni nem mer?
Csak áltatja önmagát: majd holnap.
Egy mondat!
Egy mondat csak, semmi más.
(Cserényi Zsuzsanna verse)
(Fotó Lőrinci Kegyeleti park: Madonna Nagy László alkotása)

Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.
Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.
Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.
Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.
Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

(Cserényi Zsuzsanna verse és rajza)

Csak pár napja még...

Csak pár napja még: itt hallgat minden,

de hidd el, hangja van a csendnek,

néha kínzón üvölt, majd dobhártyán

dobolva felelget messziről, s jön egyre

közelebb, mint kövön csattogó csizmák

talpa, s már elfeledtem régen:

a hallgatásnak soha nincs hangja.

Csak pár napja még, a távolság kereke

zökken nyögve hajnali fagyos rögön,

miközben köröket róva, ólomlábakon

lépdel tovább asztalomon az óramutatója,

apró zöld vonalakat karcol a térben,

mint néma kísértés még a lét

és múlás határán, ahol én állok: árván.

Hajnalodik, lassan szakad a sötét zord

takarója, köd csúszik derengő fényben,

illan az éjjeli rém, künn a messzeségben.

/Cserényi Zsuzsanna verse, és rajza)